2021. 01. 11., hétfő, 15:35
A 26 éves vádlott nő több mint 20 millió forinttal károsította meg korábbi élettársát kitalált eseményekre hivatkozva, amelyeket többször hamis okiratok felhasználásával igyekezett hihetővé tenni.
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a nővel szemben.
A Heves megyei nő 2015-ben ismerkedett meg a német állampolgárságú sértettel, akivel rövid időn belül élettársi kapcsolatot alakított ki a sértett németországi lakhelyén – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleményében.
A fiatal nő 2016 januárjában azt adta elő valótlanul a sértettnek, hogy Magyarországon büntetőeljárás indult ellene, és védőjének 16.500 eurót kell fizetnie, akit meg is nevezett. A vádlott ellen azonban – akkor még – nem volt eljárás folyamatban és a megjelölt ügyvéd sem ismerte őt.
A vádlott élettársi kapcsolatuk megszakadása után, 2018-ban a férfi jóhiszeműségét kihasználva 50.000 eurót kért kölcsön azzal az indokkal, hogy az összegre azért van szüksége, hogy mentesüljön a büntetőjogi felelősség alól, de a kölcsön törlesztését meg sem kezdte, a visszafizetés már a pénz kérésekor sem állt szándékában.
A nő 2018. évben hamis okirattal alátámasztottan további 365.000 forintot kért kórházi ellátása miatt felmerült költségeire a sértettől, azonban valójában térítési díjat nem számlázott az egészségügyi intézmény.
A vádlott a sértett bankkártyájának adatai ismeretében oly módon is megpróbálta megkárosítani a férfit, hogy a sértett tudta és hozzájárulása nélkül 2018 nyarán siófoki szállodákban keletkezett költségeit a kártyaadatok bediktálásával akarta kiegyenlíteni.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában előkészítő ülésen történő beismerés esetére 5 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.