Fél méterről dobálta a kiságyba a másfél éves gyereket egy férfi, mert az nem hagyta abba a sírást

2021. 01. 07., csütörtök, 10:50

Többször is bántalmazta a gyermeket, aki bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést is szenvedett.

A 32 éves férfi 2020 májusában költözött össze 21 éves élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát – írja a Kaposvári Járási Ügyészség közleményében. A kisgyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, illetve sokat sírt, amely zavarta a vádlottakat.

A férfi ezért a kisgyerek arcát rendszeresen, illetve testét több alkalommal nagy erővel tenyérrel megütötte, és ha a kisfiú ettől sem hallgatott el, többször is 40-50 cm magasságból a rácsos gyermekágyba dobta. A gyermek 2020 júliusának végéig több, egyenként is súlyos sérülést – így bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést – szenvedett el.

Az anya tudott a bántalmazásokról, azonban semmit nem tett, és – annak ellenére, hogy a gyermek a töréses sérülésektől már nem tudott lábra állni – egy 2020 júniusában történt orvosi vizsgálat során még el is hallgatta azok keletkezési módját, ezért a kisfiú nem részesült megfelelő orvosi ellátásban.

A sérüléseket végül 2020 júliusának végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért az intézmény értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.

A kaposvári nyomozók a bejelentést követően nyomban őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A kisfiú azóta felépült a bántalmazások során elszenvedett sérüléseiből, gyermekotthonban helyezték el.

Az ügyész a vádlottakkal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.


Tud segíteni! Ha tudomása van bajba jutott, bántalmazott gyerekről, vagy aggódik, mert felmerül ennek a gyanúja, hívja a Gyermekvédő Hívószámot, a 06 (80) 212-021-et! A hívás anonim, ingyenes, és a szám a nap 24 órájában él. A veszélyeztettségről szóló jelzést a hívásokat fogadó szakemberek továbbítják az illetékes hatóság felé. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által működtetett szolgáltatásról itt talál bővebb információt. (link ide: https://szgyf.gov.hu/1747-gyermekvedo-hivoszam)

Ezeket olvasta már?