2021. 01. 04., hétfő, 19:43
Jóformán még el sem kezdődött az esztendő, de az év madara már meg is van.
A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának - közölte az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. 1979-ben indították el az "Év madara" kezdeményezést, melynek célja a természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok bemutatása. Tavaly három fajra lehetett szavazni: a cigánycsuk mellett a kis őrgébicsre és a sordélyra.
A szavazáson győztes cigánycsuk a mezei verébnél kicsit kisebb méretű madár. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér. Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg. Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti.
A természetvédők közleménye szerint a magyar állomány az 1999-2019 közötti 21 évben 54 százalékkal csökkent, napjainkban 195-210 ezer párra tehető. Megfogyatkozásának hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány áll.