2020. 11. 28., szombat, 16:28
Még július 2-án egy 30 éves nő tett bejelentést, hogy az éjszaka folyamán Kaposvár belvárosában egy akkor még ismeretlen tettes letörte, majd magával vitte az autója rendszámát.
A nyomozás során a nő 26 éves volt barátja került a rendőrök látókörébe. Az egyenruhások előállították a feltételezett tettest a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták.
O. Dávid a vallomása során beismerte, hogy bosszúból tépte le a rendszámokat az autóról, a kihallgatást követően a nyomozók lefoglalták a rendszámtáblákat és visszaadták a tulajdonosának.
A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészségnek.