2020. 10. 21., szerda, 17:16
Magánlaksértés és rongálás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 47 éves férfival szemben, aki bosszúból betört a volt élettársa lakásába és elégette személyes tárgyait.
A férfi és élettársa augusztusban szakítottak, viszont a vádlott ezt nem tudta elfogadni. Másnap megjelent a nő lakóhelyén, hogy meggyőzze az asszonyt a békülésről, viszont nem volt otthon. A férfi ezért felhívta a volt párját telefonon, de ő elutasította a békülést.
A férfi ezek után megbontotta az ingatlan kerítését, majd a ház bejárati ajtaját is felfeszítette. Bosszú gyanánt a nő személyes tárgyait, ruháit, konyhai eszközeit és két kerékpárját is kivitte az udvarra, ahol felgyújtotta azokat. A vádlott ezek után megrongálta a díszvirágait, míg a veteményesében lévő növényeket kivágta.
A vádlottra a közelben lakók is felfigyeltek, akik felszólították a tűz eloltására, aminek eleget is tett. A bűncselekménnyel 140.000 forintos kárt okozott. A férfi beismerte tettét, az ügyészség pedig közérdekű munkabüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.