2020. 06. 29., hétfő, 18:44
A Siófoki Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az őrizetben lévő 25 éves férfit, aki egy gázriasztó fegyverrel életveszélyesen megfenyegette a haragosát – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.
A vádlott 2020 júniusában egy Siófokhoz közeli községben haladt az autójával, amikor felfigyelt a járdán sétáló haragosára. A férfi ekkor megállt, majd a gépkocsiból kiszállva indulatosan a másik férfihoz ment, akit felelősségre vont egy korábbi kijelentése miatt.
A másik férfi igyekezett kitérni a vádlott elől, aki ekkor egy hirtelen mozdulattal szájon ütötte, majd maga felé fordította a haragosát, és a hasához nyomott – egy lőfegyvernek látszó – gázriasztó fegyvert. A vádlott ezután a megfélemlített férfival közölte, hogy most már „kvittek”, majd a helyszínről elhajtott.
A vádlottat a siófoki rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.
A bűncselekmény elkövetésétől számítva 48 órán belül megtartott tárgyaláson a Siófoki Járásbíróság – az ügyészség indítványával egyetértve – a vádlottat 300 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Az ítélet jogerőre emelkedett.
(A kezdőkép illusztráció!)