2020. 03. 18., szerda, 18:36
A tabi rendőrök kedd délután elfogtak egy bántalmazó férfit, aki egy másik járművezetőt bántalmazott.
Andocson kedd délután B. István egy közlekedési szituáció miatt összeszólalkozott egy járművezetővel, amelynek során lefejelte a sofőrt. A sértett a bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A tabi rendőrök a bejelentést követően az agresszort a lakcímén elfogták, majd előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 26 éves férfit súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Vigyázzunk egymásra! |
Arra kérik a szakemberek a kaposváriakat, hogy vigyázzanak az idősekre, családtagjaikra, a környezetükben élőkre, emellett gondoskodjanak róluk felelősséggel, mert ez mindannyiunk dolga, főként az ő védelmükben. Kérik továbbá a szépkorúakat, hogy lehetőség szerint ne menjenek közösségbe, csak ha halaszthatatlan dolguk akad. Ha kell, kérjenek segítséget!
Hiteles és naprakész információk a koronavírusról Kaposváron: |