Ha látta, mi történt, segítsen a rendőröknek

2020. 03. 13., péntek, 15:01

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismeretlen tettes ellen folytat eljárást.

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismertlen típusú gépkocsival 2020. március 13-án 11 óra 25 perc és 11 óra 45 perc között Kaposváron, a Németh István fasorban anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott.

A sofőr nekiütközött egy szabályosan leállított személyautónak, amelynek következtében a várakozó személygépjármű bal első kerékíve megsérült. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezeket olvasta már?