A szemmozgást is figyelik a kereskedelmi láncok

2020. 02. 17., hétfő, 07:35

Vásárlói magatartás kutatásával foglalkozó központ nyílt a Pécsi Tudományegyetemen, ahol többek között azt vizsgálják, hogy egy adott termékre, termékkategóriára felfigyel-e a vevő, illetve mennyire hatékonyak a termékkihelyezések, vagy az üzleten belüli kommunikációs anyagok.

Szakemberek elmondták, a kereskedelmi láncok olyan befolyásolási technikákat is alkalmaznak, amelyek a fogyasztók számára is előnyösek lehetnek.

Fogyasztói magatartás kutatásával foglalkozó központ nyílt a Pécsi Tudományegyetemen. A központban

egyebek mellett szemüvegbe épített, a szem mozgását követő kamera segítségével

is végeznek méréseket az egyetem munkatársai.

Németh Péter, a Fogyasztói Magatartáskutató Központ vezetője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, mobil kamerák segítségével vásárlói magatartásokat vizsgálnak. Arra keresik a választ, hogy egy adott termékre, termékkategóriára felfigyel-e a vevő, mennyire hatékony egy adott termékkihelyezés, illetve az üzleten belüli kommunikációs anyagok elhelyezése.

Hozzátette, a stabil szemkamerával egy weboldal felhasználóbarát jellegét, illetve egy internetes vásárlási folyamat gördülékenységét, hatékonyságát tudják mérni.

Németh Péter kiemelte, kevés vállalat, illetve akadémiai kutató alkalmazza az eye tracking technológiát annak ellenére, hogy nemcsak a marketing, a piackutatás terén lehet hasznos, de alkalmazható a sporttudományban, orvostudományban és a pedagógiában is.

Jagodics Rita kereskedelmi- és marketingszakértő elmondta: a köztudattal ellentétben a kereskedelmi láncok olyan befolyásolási technikákat is alkalmaznak, amelyek a fogyasztók számára is előnyt jelentenek. Ilyen technika például a boltok  kialakítása, a játékos polcok mellett közvetlenül megtalálhatók az elemek is, így a vásárlónak nem kell több percet arra vesztegetnie, hogy megtalálja azokat.

Kiemelte, a különböző termékek összecsomagolása olyan eladásösztönzési technika, ami a fogyasztó számára is kedvező, mivel az ajándékcsomagolásban lévő termékeket a kereskedelmi láncok sokkal kedvezőbb áron kínálják, mint az összecsomagolt termékeket külön-külön.