Ismerősét találkozóra hívta, majd segítséggel kirabolták

2020. 01. 13., hétfő, 21:15

Tavaly ősszel történt az eset, csaknem 60 ezer forintot raboltak - a rendőrség most lezárta a nyomozást, vádemelést javasolnak.

Egy marcali lakos 2019. szeptember 3-án késő este találkozott egy hölgy ismerősével, aki a megbeszéltek szerint egy kocsiban várt rá. Ezt követően a járműbe beszállt a nő társa is, aki megfenyegette, és pénzt követelt sértettől. Hogy szavának nyomatékot szerezzen, egy alkalommal meg is ütötte a őt, aki átadta a nála lévő, közel 60.000 forintnyi készpénzét.

A bejelentést követően a rendőrök azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket elfogtak, és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk elrendelésére.

A Marcali Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Ezeket olvasta már?