Golfütővel támadtak a kaposvári pláza biztonsági őrére

2020. 01. 09., csütörtök, 10:45

Lászlót, Lászlónét, Zsanettet és Patrikot azonban lekapcsolták a zsaruk.

Az eset még január 8-án történt a kaposvári pláza parkolójában. Az ügyről annyit lehet tudni, hogy az akkor még ismeretlen tettesek 15 óra környékén szóváltásba keveredtek a bevásárlóközpont biztonsági alkalmazottjaival, majd H. László, H. Lászlóné, H. Zsanett és H. Patrik golfütővel és egyéb támadóeszközökkel az őrökre támadt.

Az akciót egy járókelő közbelépése, valamint a biztonsági személyzet határozott fellépése szakította félbe, H-ék pedig autóba ültek és sietve elhagyták a helyszínt.

A kaposvári rendőrök egy órán belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket a Kaposvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

A Somogy Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint indítványozta az öttagú család letartóztatását.