Meghalt Benkő Dániel

2019. 12. 16., hétfő, 12:35

72 éves korában hunyt el a magyar lant- és gitárművész.


A művész halálhírét megerősítette egy közeli barátja is. Elmondta, Benkő hirtelen rosszul lett, hiába hívtak neki segítséget, már nem tudták megmenteni. 

Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1969–1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt, 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971–1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett. 1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. Közel egy tucat – klasszikus gitár és lant – lemeze jelent meg. 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével ismerték el.

Benkő neve sokaknak ismerős lehet, hiszen a kereskedelmi csatornák képernyőjén is többször felbukkant különböző műsorokban. Például a Celeb vagyok, ments ki innen!, és a Vacsorata című műsorban is láthattuk, 2009-ben pedig főszereplője volt a Benkő feleséget keres című valóságshownak. 

 

Ezeket olvasta már?