Skippy ismét útnak indult, ezúttal a párját is magával csalogatta

2019. 07. 19., péntek, 14:06

Edgar Rippel, Skippy német tulajdonosának a Facebook oldaláról értesültünk, miszerint a korábban megszökött kenguru ismét útnak indult Bonnyából, de van egy kis csavar a történetben, hiszen most Maggie, a párja is vele tartott a farmról.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk egy bonnyai farmról megszökött egy kenguru, akit a közeli településen, Igalban láttak, majd pedig az erdőbe menekült a kíváncsi emberek elől. Szerencsére sikerült megtalálniuk és épségbe visszajuttaták a tulajdonosokhoz, akiért egy egész ország izgult, nem csak magánemberek, de szakemberek és a rendőrség is a keresésére indult. Az erszényest két nap múlva sikerült megtalálniuk és befogniuk egy környékbeli ház udvarán.

A Skippy és Maggie gazdája tegnap osztotta meg a közösségi oldalon, hogy szerdán eltűntek az állatok, de most sajnos azért tudtak útnak indulni, mert ismeretlen tettesek kivágták a farm kerítését egy helyen, ami természetesen a tazmániai kengurupárnak is feltűnt. Szerencsére a német tulajdonosok hamar el tudták kapni a "felderítő útra" indult állatokat, mert csak a szomszéd telekig jutottak el. 

Mi értelme van ennek? Irigység vagy csak hülyeség? 

- írta Edgar Ripple Facebookon. A szerdai esemény után úgy döntöttek, hogy Bonnya már nem biztonságos környezet a kenguruk számára, nem kockáztatják meg, hogy újból megszökjenek, így elbúcsúztak tőlük. 

Skippy és Maggie Bőszénfai Szarvasfarmra kerültek a mozgalmas eseménysorozat után, ahol a társaikkal ugrálhatnak együtt, remélhetőleg ezek után már biztonságban.