Bolti lopásokkal kezdte, később időseket is kifosztott

2019. 05. 03., péntek, 10:33

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 32 éves kaposvári nővel szemben, aki 2018 nyarán sorozatosan követett el vagyon elleni bűncselekményeket, így több idős embert kifosztott, ingatlanokba tört be, valamint boltból is lopott.

A többszörösen büntetett előéletű asszony egy kisebb értékű bolti lopást követően, a helyismeretét kihasználva tört fel egy igali hétvégi házat, ahonnan minden mozdítható értéket – az ágyneműtől a mosógépig – ellopott, majd azokat Kaposvárra szállította, egy részüket megtartotta, míg a feleslegesnek tartott dolgokat a rokonai között elosztogatta.

Miután a vádlott visszatért Kaposvárra, a Cseri és Donneri városrészben követett el bűncselekményeket, ahol előbb egy 84 éves, majd egy 74 éves férfit fosztott úgy, hogy segítségüket kérve bejutott a házukba, majd ott a sértettek idős korát kihasználva, a figyelmüket elterelve vett el különböző értékeket. Az első esetben számos arany és ezüst ékszert zsákmányolt, azonban a második esetben nem volt ilyen szerencsés, mivel a sértett nagyobb összegű készpénzt tartalmazó tárcáját nem találta meg.

A vádlott ezután Budapesten egy családi ismerőst lopott meg, majd egy baráti összejövetel során nyitva hagyott kaposvári családi házba surrant be, ahonnan a készpénzt és értékes kést tartalmazó autóstáska mellett egy bankkártyát is elhozott. A lopás elkövetése után a vádlott megkísérelt a bankkártyáról pénzt felvenni, de a sértett autóstáskájában talált számsor nem a PIN kód volt.

Az asszony 2018 augusztusának végén egy külföldön nyaraló család ingatlanába is betört, ahonnan ékszereket, készpénzt és karórát tulajdonított el jogtalanul. A betörésben segítségére volt élettársa is, aki az utcán figyelt, amíg a nő a házban kutatott. A zsákmányolt ékszereket a vádlottak igyekeztek közösen pénzzé tenni, így két aranyékszert dombóvári zálogházban értékesítettek, ezeket azonban a nyomozó hatóság lefoglalta és a sértetteknek visszaadta. A bűncselekmények elkövetése révén közel fél millió forintot zsákmányoló nőt végül a kaposvári nyomozók őrizetbe vették, akit az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatott.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő, jelenleg egy másik ügyben kiszabott börtönbüntetését töltő asszonnyal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, a bíróság a fegyházbüntetés tartamát 5 évben állapítsa meg. A betörésben segédkező élettárssal szemben – akinek élőélete lényegesen kedvezőbb - az ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Ezeket olvasta már?