2019. 04. 22., hétfő, 15:55
Súlyos testi sértés kísérlete Kazsokon. Az ügy adatai alapján a 24 éves kazsoki lakos vasárnap 15 órakor átment a szomszédja udvarára, ahol előzetes szóváltást követően egy kapával oldalba ütötte haragosát, majd azzal fejbe is akarta vágni, azonban a sértettnek sikerült kivédenie a csapást.
A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, azonban az elkövetés módja alkalmas lett volna súlyosabb sérülés okozására.
A rendőrök a támadót elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.