Karácsonyi őrjöngés a kocsmában

2018. 12. 25., kedd, 10:30

Sz. Ferenc december 24-én 0 óra 30 perc körül egy böhönyei vendéglátóegységben minden előzmény nélkül kötekedni kezdett egy vendéggel, majd székeket dobált és üvegeket tört szét, amely cselekményével megbotránkozást, riadalmat keltett.

A feldühödött férfit egy másik vendég megpróbálta lenyugtatni, akivel dulakodni kezdett, amelynek során a sértett nadrágját és a pólóját is elszakította.

A kiérkező rendőrök a helyi férfit elfogták és előállították a Böhönyei Rendőrőrsre, ahol garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 28 éves férfi vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy nagyon részeg volt, de tettére nem tudott magyarázatot adni.

Ezeket olvasta már?