2018. 08. 23., csütörtök, 13:45
A Lengyeltóti Rendőrőrsön egy helyi férfi szerdán dél körül feljelentést tett arról, hogy egy helyi bolt előtt elvesztette pénztárcáját, amit visszaszolgáltatott neki O. Márk egy 22 éves helyi lakos, de a benne lévő készpénz nélkül.
Az egyenruhások az ügyben beszerzett kamerafelvétel alapján azonosították azt a két személyt, akik megtalálták az üzlet előtt elhagyott pénztárcát, majd távoztak a helyszínről. A rendőrök a kihallgatások alapján megállapították, hogy az egyik férfi átadta a másiknak a tárcát azért, hogy visszajuttassa a jogos tulajdonosának a készpénzzel együtt.
A 22 éves férfi azonban úgy határozott, hogy a pénzt elteszi, és csak az iratokat adja vissza a sértettnek. A körzeti megbízottak O. Márkot lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, az eltulajdonított pénzt lefoglalták, és visszaadták a sértett részére.