2018. 07. 22., vasárnap, 11:25
A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti Kanizsai Magdolna, második udvarhölgye pedig a veszprémi Kovácsics Virág lett.
A 193. Anna-bál zsűrije a közönség által legszebbnek ítélt tizenhat lány közül választotta a bál szépévé a Békés megyei Mezőkovácsházáról származó, hat éve Budapesten élő, 26 éves Tóth Kinga Zoét. A bál szépe idén diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetemen PR reklám és marketing szakirányon, és első alkalommal vett részt az Anna-bálon, ahová párja kísérte el.
Az első udvarhölgy a 19 éves kecskeméti Kanizsai Magdolna lett, aki szüleivel és párjával szintén elsőbálozóként érkezett az Anna-bálba. Elmondása szerint kiskorától követte a televíziós bálközvetítéseket, jövőre érettségizik a kecskeméti Katedra Gimnáziumban és a város NB II-es röplabdacsapatában versenyszerűen sportol.
A második udvarhölgy a 20 éves veszprémi Kovácsics Virág lett, aki elsőbálozóként párjával érkezett az Anna-bálra. Elmondta, hogy veszprémiként nyáron és télen is sűrűn jár Balatonfüreden, idén végzett a veszprémi Vetési Albert Gimnázium spanyol tagozatán és az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szeretné folytatni tanulmányait.
A bál királynője megújított motívumokkal díszített, egyetlen példányban készülő, Viktória-mintára épülő Royal Garden mintájú herendi vázát kapott, az udvarhölgyek pedig Rothschild- és Apponyi-mintás serlegeket vihettek haza.