Lezúzta a parkoló autó bal oldalát, azután lelépett

2018. 07. 09., hétfő, 18:25

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival július 8-án 17 óra 30 perc és 19 óra 30 perc között Kaposvár belterületén, a Szántó utcában anyagi káros közúti közlekedési balesetet okozott.

A sofőr nekiütközött az úttest jobb szélén szabályos várakozó Ford típusú gépkocsi bal oldalának. A jármű vezetője a balesethelyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.