2017. 03. 25., szombat, 09:05
Leila férje, Feke Pál régóta vágyott rá, hogy apa legyen, most valóra vált az álma. Sírva nevettek a boldogságtól, amikor babájukat meglátták az ultrahangon.
– Fantasztikus érzés, hogy már apának mondhatom magam, Leilát pedig édesanyának – mondta a Borsnak Feke. – A baba érkezése már most lendületet ad az élethez, a munkához, még jobban figyelünk egymásra. Régóta vágytam az apaságra, végre teljesült az álmom! A házaspár kapcsolata szinte meseszerűen alakul, megismerkedésük után három évvel összeházasodtak, első gyermekük pedig augusztusban érkezik.
– Sose fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a nőgyógyász azt mondta: gyerekek, itt a babátok! – idézte fel a csodás perceket Feke.
– Lefagytunk mindketten, örömünkben sírtunk, nevettünk. Még nem szereztünk be semmit a gyermekünknek, de szervezgetünk, gondolkodunk, már most körülötte forog minden. Készülök az érkezésére, igyekszem úgy alakítani a feladataimat, hogy sokat tudjak otthon lenni, mert át akarom élni a babázás minden percét. Annyi olyan pillanat van, amiről nem maradhat le az ember, és nem lehet soha visszahozni. Én ott akarok lenni a feleségem és a gyermekem mellett.
Persze nemcsak a szülők, de a nagyszülők is örülnek az unoka érkezésének. Leila édesapja, dr. Gyenesei István egykori parlamenti képviselő érdekes kelengyével készül. – Egy kívánságom mégis maradt, az pedig az unokák érkezése. Van egy kedves családi hagyományunk, a kelengye- vagy katonaláda. Amikor valamelyik unokám 4-5 éves lesz, akkor elkészítjük a ládáját, amibe a szalma közé húsz üveg bort és egy üveg pálinkát helyezünk abból az évjáratból, amikor megszületett. Fotók készülnek, én írok egy levelet, és ezeket közösen beletesszük, lezárjuk, és csak akkor nyitjuk ki, amikor 18 éves lesz a csemete. Már négy unokám van, de maradt még két üres ládám, optimista vagyok – mondta még tavaly a büszke édesapa, Gyenesei a Blikknek.