Hamis jogosítvány, hétfői bűnügyi statisztika

2016. 11. 22., kedd, 08:04

A taszári körzeti megbízottak hétfőn 16 óra 30 perckor Nagyberki külterületén igazoltattak egy 46 éves román nemzetiségű sofőrt és megállapították, hogy a férfi által átadott vezetői engedély hamis volt. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a külföldi járművezetőt.

A rendőrök Sz. N. T.-t elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 2 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, az egyik könnyű, míg a másik súlyos sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 6 személyt fogott el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök 14 személyt állítottak elő, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 3 esetben foganatosítottak.

Ezeket olvasta már?