Meghalt Prince

2016. 04. 21., csütörtök, 19:25

Egy holttestet találtak Prince minnesotai ingatlanjában, a TMZ.com szerint az énekes halt meg. Az 57 éves énekes Paisley Park stúdiójához csütörtök reggel hívták a mentőket. Az énekes sajtósa az AP hírügynökségnek megerősítette Prince halálát.

A TMZ múlt héten jelentette, hogy Prince rövid időre kórházba került, miután a magángépe kényszerleszállást hajtott végre. Úgy tudják, az énekes hetek óta súlyosan influenzás volt, már két koncertet is törölnie kellett emiatt. Az atlantai show-ját mégsem akarta lemondani, de a fellépés után felszállt a gépre, és olyan rosszul lett, hogy le kellett szállniuk az illinois-i Moline-ben. Későbbb jobban lett, ezért hamar kiengedték a kórházból.

Prince 2007-ben óriási showt csinált a Super Bowl döntőjének félidejében, ahol egyik legnagyobb slágerét, a Purple Raint énekelte:

Eklektikus zenei stílusban alkotó művész. Pályafutása elején James Brown, Jimi Hendrix, Earth Wind & Fire, The Beatles, The Rolling Stones és a Led Zeppelin voltak rá hatással. Első két albumát a R'n'B és a pop keveréke jellemezte, majd a harmadik albumától kezdve jelentkezett jellegzetes stílusa az ún. Minneapolis Sound. Az 1980-as években váltogatta zenei stílusokat: pop,rock, blues, new wave, soul, funky és progresszív dalok keveredtek az albumain. Az ebben az időben született alkotásait, különösen a Purple Rain és a Sign 'o' the Times című albumokat tartják legjobb műveinek. Az 1990-es években rap és hip-hop elemekkel bővítette zenéjét, majd a 21. század elején két jazz ihletésű alkotással (The Rainbow Children és a N.E.W.S.) jelentkezett. A legutóbbi két lemeze (Musicology; 3121) visszatérési kísérlet a mainstream zenei világba. 1984-ben készített "Purple Rain" című koncertfilmjének betétdala Oscar-díjat kapott. Under the Cherry Moon cimú második filmje megbukott, azóta viszont kultusz film lett. Harmadik filmje, a Graffiti Bridge mérsékelt sikert aratott. A Petőfi Rádió Prince európai áttörésének évében, 1987-ben Herskovits Iván szerkesztésében életműsorozatot sugárzott Prince alkotásaiból, amelyben olyan ritkaságok is elhangzottak, mint a hivatalos Prince diszkográfiákban nem szereplő Minneapolis Genius, és a Chocolate Box albumok.

Ezeket olvasta már?