Karácsonyfa- és konyhai tűz – látványos bemutatók az ünnepek előtt

2015. 12. 15., kedd, 14:57

A Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság és a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság két helyszínen látványos szimulációval hívja fel az állampolgárok figyelmét az ünnepi készülődés, az adventi, karácsonyi időszak veszélyeire.

Minden háziasszony tudja, hogy a konyhában meggyulladt étolaj tüzét vízzel oltani életveszélyes, mégis ijedtségükben a legtöbben egy pohár víz után nyúlnak. Ez a mozdulat viszont súlyos égési sérülésekhez vezethet, hiszen a magas hőmérséklet miatt a lángokra öntött vízből pillanatok alatt gőz keletkezik és az égő olaj robbanásszerűen kivetődik az edényből. Hogy miként lehet az olaj tüzet elfojtani a legbiztonságosabban anélkül, hogy a konyhában lévő tárgyak is meggyulladnának, ezt mutatják be a siófoki tűzoltók

Siófok Fő terén, december 16-án 17 óra 30 perckor.

A gyertyák, a csillagszórók kellő odafigyelés hiányában tüzet okozhatnak. A karácsonyt megelőző készülődés során, az ünnepi forgatagban azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni az íratlan szabályokról, pedig mindenki szeretné, hogy az ünnepek békésen, boldogan teljenek.

December 21-én 12 órakor a kaposvári TESCO Áruház parkolójában

a családok szokásos ünnepi készülődését a Munkácsy Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai szemléltetik a rendszerint elkövetett tűzveszélyes mozzanatokkal együtt. Majd kigyulladt a berendezett nappali, s így gyerekek és felnőttek is láthatják, hogy egy apró figyelmetlenség mekkora bajt okozhat.

A háziasszonyoknak a karácsonyi készülődés egyenlő a konyhában történő tüsténkedéssel. Ezért a Somogy Megyei Tűzmegelőzési Bizottság nekik is szolgál egy gyakorlati bemutatóval. Láttatják a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldást a lángok elfojtására, anélkül, hogy tűzoltót hívnánk.

Ezeket olvasta már?