Darabokban lopott ülőgarnitúrát két nő

2015. 12. 10., csütörtök, 08:23

Két nő betört egy házba Somogyszentpálon és több menetben egy ülőgarnitúrát loptak el. A bútor elemeit szétszerelték és azokat darabokban, egy kézikocsival vitték haza. A nyomozók az ellopott bútorokat megtalálták és lefoglalták.

A Balatonkeresztúri Rendőrőrs lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat két somogyszentpáli lakos ellen.

November 1. és december 8. között ismeretlen tettesek Somogyszentpálon egy lakatlan ház ablakát befeszítették, majd az ingatlanból egy háromrészes ülőgarnitúrát tulajdonítottak el. A nyomozás során a rendőrök látókörébe került egy 29 éves és egy 38 éves nő, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak.

A hölgyeket a körzeti megbízottak elfogták, a rendőrőrsre előállították, majd mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. B. E. és O. Gy. elmondta a rendőröknek, hogy az ülőgarnitúra elemeit szétszerelték és azokat darabokban, egy kézikocsival vitték haza. A nyomozók az ellopott bútorokat megtalálták és lefoglalták. A két nő az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.

Ezeket olvasta már?