Sűrűsödnek a falopások Somogyban

2015. 12. 04., péntek, 11:26

A tél közeledtével egyre több bejelentés érkezik a rendőrséghez, hogy illetéktelenek dézsmálják az erdőket, így szerezve tűzifát. A napokban feljelentés után a rendőrök rövid időn belül fogtak el balatonújlaki, kercseligeti és somogysárdi fatolvajt.

A Nagybajomi Rendőrőrs egy somogysárdi lakos ellen rendelt el nyomozást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A rendőrök december 3-án 14 óra 45 perc körül otthonában ellenőrizték a 37 éves férfit, aki lovaskocsijáról éppen fát pakolt le. Elismerte, hogy az akácot egy Pálmajor külterületén lévő erdőből vágta ki és lopta el. A nyomozók a fát lefoglalták, O. S.-t pedig a rendőrőrsre előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A Balatonkeresztúri Rendőrős lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat egy balatonújlaki lakos ellen. Balatonújlakon, egy erdőterületről ismeretlen tettes november 28. és december 3. között több alkalommal, összesen mintegy három köbméter akácfát lopott el. Az eljárás során a nyomozók azonosítottak és elfogtak egy 36 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A lakcímén megtartott házkutatás alkalmával a rendőrök az eltulajdonított fa egy részét megtalálták és lefoglalták. O. J.-t a nyomozók elfogták, a rendőrőrsre előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Szintén fát tulajdonított el az a kercseligeti lakos, aki ellen a Taszári Rendőrős lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint a 22 éves férfi december 2-án 17 óra és 18 óra között egy kercseligeti erdőterületről éger és akác tűzifát vágott ki és lopott el. A férfi lakcímén megtartott házkutatás alkalmával a rendőrök az eltulajdonított fát megtalálták és lefoglalták. A nyomozók Cs. Zs.-t december 3-án a rendőrőrsre előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárások további szakaszában mindhárom férfi szabadlábon védekezhet.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsai a falopások megelőzésére:
  • Gyakran ellenőrizzék erdőterületüket!
  • A tulajdonostársakkal felváltva, folyamatosan látogassák a területet!
  • Javasolt az erdő környékén élőkkel felvenni a kapcsolatot és tőlük gyanús körülmények észlelése esetén értesítést kérni.
  • Az erdészekkel, vadászokkal célszerű felvenni a kapcsolatot, hogy tevékenységük során kísérjék figyelemmel a területet.

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítsék a rendőrséget a 112-es vagy a 107-es segélyhívó telefonszámokon!

Ezeket olvasta már?