Sértettek jelentkezését várja a rendőrség

2015. 06. 25., csütörtök, 10:17

A Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 14010/1868/2014. bűnügyi számon eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három kaposvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 4-én éjszaka három férfi betörte egy kaposvári kerékpárszervíz ablakát, majd onnan több biciklit lopott el. Az ügyben a nyomozók azonosítottak, elfogtak, és gyanúsítottként hallgattak ki három kaposvári lakost, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatók. Az eltulajdonított kerékpárok ez idáig ismeretlen tulajdonostól származnak. A rendőrség a sértettek megállapításához várja azok jelentkezését, akik az alábbi leírás alapján a kerékpárok valamelyikét sajátjukként vélik felismerni, és amelyeket 2014. július 5. napját megelőzően javításra, vagy bizományosi értékesítésre adtak le a helyi szervízbe.

- Mountain Bike típusú, 21 sebességes Shimano váltóval felszerelt, lebegő teleszkópos, dupla-falú, erősített felnikkel rendelkező kerékpár, amelynek alumínium vázán Atlantic felirat olvasható.

- Mountain Bike típusú, Alpina Sporting márkájú, Shimano váltóval felszerelt, zöld-fekete színű, 21 sebességes, alumínium vázas kerékpár, amelyen prizma, elöl-hátul ledes, dinamós lámpa van.

- BMX típusú, szürke színű, amerikai gyártmányú kerékpár, aminek két kilépője, rotoros kormánya, és 48 küllős kereke van.

- BMX típusú, Vans matricával ellátott kerékpár, amelynek OG diaster kormánya, 48 küllős egyedien fűzött első kereke van, de a hátsó kereke hiányzik.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12. szám alatt), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.