Ellopta, visszavitte, mégis feljelentették

2015. 05. 29., péntek, 13:28

A kaposvári B. Imre Lengyeltótiban lopott láncfűrészt, amit eladott. Tettétől megriadva visszavásárolta és az eredeti tulajdonosnak visszaadta, akit ez nem hatott meg, feljelentette.

A fotó illusztráció

A Lengyeltóti Rendőrőrs eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy kaposvári lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy kaposvári férfi 2015. május 18-án 20 óra és 2015. május 19-én 8 óra közötti időben egy lengyeltóti lakóház udvarán található nyitott műhelyből ellopott egy láncfűrészt.

A lopást követően a fiatalember a fűrészt eladta egy ismerősének, majd félve a rendőrségi eljárástól azt később visszavásárolta, és a sértettnek visszaadta, aki nem tekintett el attól, hogy feljelentést tegyen ellene. A nyomozók a 22 éves B. Imrét elfogták és előállították a rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.