Meghúzta az autó oldalát, majd elhajtott

2015. 03. 02., hétfő, 17:05

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel február 22-én 12 óra 15 perc és 12 óra 45 perc közötti időben Kaposváron, a Berzsenyi utcában lévő áruház parkolójában közúti közlekedési balesetet okozott.

A parkoló Kanizsai utca felőli oldalánál nem tartott megfelelő oldaltávolságot és nekiütközött a kijelölt parkolóhelyen szabályosan várakozó Chevrolet Lacetti típusú személygépkocsi hátsó lökhárítójának. A sofőr az ütközést követően a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül ismeretlen helyre távozott.

A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik az esemény körülményeivel kapcsolatban információval rendelkeznek, hívják a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezeket olvasta már?