2015. 02. 26., csütörtök, 09:41
A 22 éves fiatalember elutazott és a háziállatait bezárta a lakásba, ahova két hét után sem tért vissza, ezért a szomszédok szóltak a rendőröknek. Két kutyát és egy macskát mentettek meg a nagybajomi rendőrök az állatvédőkkel közösen.
A rendőrök február 25-én 14 óra 30 perckor egy kiskorpádi lakóházhoz mentek, mert bejelentés érkezett, amely szerint ott bezárva állatokat tartanak több hete étel és víz nélkül. Az egyenruhások az ingatlan udvarán, valamint a melléképületbe bezárva egy-egy lesoványodott kutyát, a házban pedig egy szintén rossz állapotban lévő macskát találtak.
A helyszínre érkezett állatorvos véleménye alapján a négylábúak olyan rossz tartási körülmények között voltak – éheztek, szomjaztak - amelyek rövid időn belüli kimúlásukhoz vezettek volna. A két kutyát és a macskát az állatvédők menhelyre vitték.
A rendőrök az állatok gazdáját, K. Krisztián 22 éves kiskorpádi lakost Nagyatádon fogták el, majd őt a Nagybajomi Rendőrőrsre előállították. A nyomozók a férfit állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd szabadon engedték.
Kiderült, hogy a férfi 2015. február 12-én utazott el otthonából, azóta oda nem tért vissza, a magukra hagyott állatoknak azonban nem gondoskodott megfelelő mennyiségű táplálékról és ivóvízről.