2015. 01. 08., csütörtök, 14:29
Kaposvár külterületén történt a baleset még karácsony előtt december 20-án. Az ismeretlen sofőr felelőtlen előzésbe kezdett egy kocsisort, a szembejövőt az árokba kényszerítette, majd se szó se beszéd, lelépett a helyszínről, most a rendőrök keresik.
Ismeretlen személy december 20-án 16 óra 25 perckor Kaposvár külterületén, a 610-es számú úton közúti közlekedési balesetet okozott. A sofőr Mosdós irányából Nagyberki irányába közlekedett az általa vezetett ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművel, amikor a 103-as kilométerszelvénynél az előtte haladó járműoszlop előzésébe kezdett. Mivel az előzési manővert nem kellő körültekintéssel hajtotta végre, ezért a vele szemben szabályosan közlekedő Renault Clio típusú személygépkocsi vezetőjét arra kényszerítette, hogy - az ütközés elkerülése végett a menetirány szerinti jobb oldali - árokba hajtson.
A baleset során a Renault Clio típusú személygépkocsi vezetője nyolc napon belül gyógyuló, "könnyű" sérülést szenvedett. Az ismeretlen gépkocsi vezetője a helyszínről megállás és adatai hátrahagyása, illetőleg segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott.
A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri mindazok jelentkezését, akik az esemény körülményeivel kapcsolatban információval rendelkeznek, hívják a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111
„Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.