Ököllel verte az ügyfélszolgálat biztonsági őrét

2014. 12. 03., szerda, 10:48

A kaposvári rendőrök december 2-án elfogtak és előállítottak egy hetesi lakost és barátját, akik közül egyikőjük konfliktusba keveredett egy szolgáltató ügyfélszolgálatának biztonsági őrével. A férfi eleinte dühöngött, majd ököllel ütötte az őrt.

A rendelkezésre álló adatok alapján december 2-án 12 óra 30 perc körül egy kaposvári szolgáltató ügyfélszolgálatán egy férfi – barátjával - megjelent ügyintézés céljából, és ott az ügyintéző hölgyet szidalmazni kezdte, kiabált vele, papírokat vágott az asztalhoz.

Közösségellenes magatartása miatt a biztonsági őr mindkettőjüket távozásra szólította fel, melynek a dühöngő férfi nem akart eleget tenni, ezért az őr ruházatukat megfogva próbálta őket kikísérni. M. Péter barátja önként kiment az ügyfélszolgálati helyiségből, azonban M. Péter az őrrel dulakodni kezdett.

A későbbi terhelt az őrt az arcán ököllel megütötte, valamint lábszárát megrúgta és rángatta. Tettét követően mindketten távoztak. Az egyenruhások rövid időn belül a belvárosban elfogták őket. A nyomozók a 40 éves férfit – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, ellene garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Barátját tanúként hallgatták ki.