2014. 11. 21., péntek, 12:04
Miközben kiállt a parkolóból a Bajcsy-Zsillinszky utcában az ismeretlen autós nekitolatott a mögötte álló járműnek, majd adatai hátrahagyása nélkül angolosan távozott. A rendőrség olyan szemtanúkat keres, akik láthatták az esetet.
Kaposváron, a Bajcsy-Zsillinszky utcában csütörtökön 11 óra 43 perc és 12 óra 20 perc közötti időben egy ismeretlen személy az általa vezetett, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú járművével a várakozóhelyről történő kiállása során nekitolatott a mögötte szabályosan leállított fekete színű személygépjármű bal első sarkának. Az ismeretlen járművezető megállás, és adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az eseményről, vagy az ismeretlen járművezető kilétéről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon (7400 Kaposvár, Szent Imre utca 12.), vagy a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.