afférok György szerint az autó benzinnel megy, nem jogsival

2014. 11. 19., szerda, 08:41

Vezetői engedély nélkül furikázott Kaposvár belterületén egy 25 éves helyi férfi, egész addig, amíg a zsaruk le nem kapcsolták. Egy somogyjádi lakos pedig a kocsiban ütötte meg többször is élettársát, a nőnek eltört az orra.

A Kaposvári Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 25 éves helyi férfi ellen. A körzeti megbízottak kedden 9 óra 5 perckor Kaposvár belterületén igazoltattak egy járművezetőt. Kiderült, hogy a férfinak nincs vezetői engedélye, mivel a Kaposvári Rendőrkapitányság korábban már eltiltotta a járművezetéstől. Az egyenruhások B. Györgyöt előállították a rendőrkapitányságra, majd szabálysértési őrizetbe vették.

A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy somogyjádi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint kedden 16 óra 30 perc körüli időben a 39 éves férfi Juta és Kaposfüred közötti útszakaszon előzetes szóváltást követően a gépjárművében több alkalommal arcon ütötte élettársát. A nő a bántalmazás következtében - az elsődleges orvosi vélemény alapján - nyolc napon túl gyógyuló, orrcsonttörés sérülést szenvedett. A kaposvári nyomozók Sz. Ferencet - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezeket olvasta már?