Fenyegetés és betörés

2014. 11. 07., péntek, 09:18

Attila a kölcsönadott pénzét próbálta meg visszaszerezni némi fenyegetéssel, Ferenc pedig megpróbált betörni egy házba. Természetesen mindegyiküket elfogták.

A Fonyódi Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen. A 64 éves férfi 2014. november 6-án 11 óra körüli időben egy fonyódi ház ajtaján lévő lakatpántot lefeszítette, és az ingatlanba megpróbált bejutni. Cselekménye során azonban egy közterület felügyelő tetten érte, ezért a helyszínről elmenekült. A rendőrök rövid időn belül Fonyód belterületén ellenőriztek egy férfit, akire illett a közterület felügyelő által megadott személyleírás. Az egyenruhások R. Ferencet elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A Marcali Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy somogysámsoni lakos ellen. A 33 éves férfi 2014. november 6-án 15 óra 30 perc körüli időben felhívta ismerősét, és fenyegetéssel egy korábban kölcsön adott pénzösszeget követelt vissza tőle. Ezt követően a férfi tikosi háza elé ment, ahol személyesen is megfenyegette, hogy amennyiben nem adja vissza a pénzét, megveri. Az egyenruhások még aznap Marcaliban ellenőrizték és elfogták B. Attilát, akit a rendőrkapitányságra előállítottak, és – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgattak ki.  

Ezeket olvasta már?