2014. 10. 13., hétfő, 18:27
A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Aki látta a képen látható férfit, értesítse a rendőrséget.
A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2014. szeptember 25-én 10 óra 15 perc és 16 óra közötti időben egy marcali bölcsőde öltözőjéből készpénzt és bankkártyát tulajdonított el, majd azzal pénzt vett le egy bankjegykiadó automatából. A lopás elkövetésével gyanúsítható elkövetőről a bankautomata kamera felvételt készített.
A Marcali Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 - 82 / 502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható „Telefontanú” 06-80-555-111 zöld számán (hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13 óráig), a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.