Hamar elkapták a zsebkéses tolvajokat

2014. 08. 02., szombat, 16:55

Rövid időn belül elfogták a rendőrök a nőt és két férfi társát, akik zsebkéssel követelték egy fiatalember értékeit Siófokon.

A Siófoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást három székesfehérvári lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 2-án 4 óra 50 perc körüli időben egy ismeretlen nő Siófokon, a Petőfi sétányon egy fiatalembert szólított le, majd őt a parkoló autójához kísérte. Néhány perccel később a járműhöz ment a hölgy két férfi társa, akiket tájékoztatott, hogy milyen értékek vannak a sértettnél, és azok hol találhatóak.

A férfiak a fiatalembert egy zsebkéssel megfenyegették, és az értékeit követelték tőle. A kényszerítés hatására átadta nekik a nála lévő készpénzt, az arany nyakláncát, és navigációs készülékét. A rendőrök a sértett által adott személyleírás alapján a helyszín közelében rövid időn belül elfogták a 30 éves nőt, valamint 28 éves és 39 éves társait, akik a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsíthatóak voltak.

Az egyenruhások V. Beatrixot, N. Gusztávot és L. Istvánt a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, és – őrizetbe vételük mellett – mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozását.  

Ezeket olvasta már?