2014. 07. 24., csütörtök, 11:12
Lefeszítették az áruvédelmi eszközt, így lopott el István és Béla mobilkészülékeket egy kaposvári áruházból. Őrizetbe vételük után a két férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
A kaposvári rendőrök 2014. július 23-án 12 óra 10 perc körüli időben egy helyi áruházban egy sárbogárdi és egy bicskei lakost ellenőriztek. A két férfit a biztonsági szolgálat munkatársai érték tetten, amint éppen két mobiltelefont tulajdonítottak el úgy, hogy azokról az áruvédelmi eszközt lefeszítették, majd a pénztártól a készülékek kifizetése nélkül távoztak.
Az egyenruhások a 25 éves B. Istvánt, valamint a 41 éves M. Imrét elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vételük mellett – őket gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség kezdeményezte a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozását.