80 éves nénit rabolt ki a színház parkban

2014. 07. 11., péntek, 20:19

Elfogták a rendőrök a kaposvári rablót. Egy parkban lopott idős nőktől a 26 éves férfi, akit a nyomozók őrizetbe vettek. A somogyszili huszonhat éves férfi P. R. egy 80 és egy 70 éves nénit rabolt ki a színház parkban.

A Kaposvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli rablás bűntett, valamint 1 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy somogyszili lakos ellen.

Az előzményekről itt olvashat!

A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes június 25-én kora délután egy kaposvári parkban hátulról többszöri próbálkozásra kirántotta egy 80 éves néni kezéből a táskáját. A sértett elesett, és – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A tolvaj a készpénzt kivette a táskából, majd azt annak tartalmával együtt a közelben eldobta, és elmenekült.

Ugyanebben a parkban 2014. július 6-án 15 óra 15 perc körüli időben egy 70 éves hölgy mellől a padról lopta el a szatyrát ismeretlen tettes. Abból két mobiltelefont, valamint egy kulcstartót kivett, a szatyrot egy kuka mellé dobta, és a helyszínről szintén elmenekült. Az eljárás során felmerült adatok alapján a nyomozók látókörébe került egy 26 éves somogyszili férfi, aki a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A rendőrök P. R-t 2014. július 10-én elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség 2014. július 11-én előterjesztést tett a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet 2014. július 12-én az illetékes járásbíróság elrendelt.