Három év után kézre kerültek a mesztegnyői plébános feltételezett kirablói

2014. 06. 27., péntek, 14:32

Három évig tartó nyomozás után a somogyi rendőrök elfogták a mesztegnyői plébános feltételezett kirablóit. A 2011 áprilisában történt betöréskor a két férfi bántalmazta is az idős férfit.

Még 2011. április 5-én 4 óra 30 perc és 5 óra közötti időben ismeretlen tettesek a mesztegnyői Plébánia Hivatal épületébe és az ahhoz tartozó lakásba - szúnyogháló letépését követően a kamra helyiség nyitott ablakán - bemásztak. Az ott lakó plébánost, aki a zajra felébredt, bántalmazni kezdték és a plébánián lévő készpénz átadását követelték tőle.
A követelés a plébánia által korábban elnyert nagyobb összegű pályázati pénzre irányult, melyet a sértett átadni nem tudott, mert a pénz nem volt a plébánián. Az elkövetők a sértettet – akinek az orvosszakértői vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek - távozásuk előtt megkötözték, majd készpénzt, mobiltelefonokat és egyházi kegytárgyakat tulajdonítottak el több százezer forintos értékben.

A nyomozás korábbi szakaszában, a végrehajtott nyomozati cselekmények alapján - az Osztrák hatóság közreműködésével - a megalapozott gyanú megállapítására nyílt lehetőség egy komlói férfival kapcsolatban, aki Belgiumban tartózkodott.  

Az eljárás során a 36 éves O. Lajost - a Kaposvári Járásbíróság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján - a belga hatóságok letartóztatták és a magyar hatóságoknak átadták. O. Lajost a Somogy megyei nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A terhelt kihallgatása alkalmával részletes, feltáró jellegű, beismerő vallomást tett. Társát, a 27 éves O. Imre mesztegnyői lakost a nyomozók 2014. június 24-én elfogták, és szintén rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett, majd őt is őrizetbe vették. Az illetékes járásbíróság elrendelte mindkét terhelt előzetes letartóztatását.

Ezeket olvasta már?