keresik a tettest Fotózás közben sodorták el a kislányt

2014. 06. 24., kedd, 16:05

Egy ismeretlen biciklis gázolta el a nagyapja kezét fotó kislányt szombaton a Kossuth téren. A kerékpáros ugyan megállt és elnézést kért, de a forgatagban eltűnt. A rendőrség most tanúkat keres.

A Kaposvári Rendőrkapitányság 14010/6594/2014. általános számon folytat eljárást. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. június 21-én 16 óra 20 perc körüli időben ismeretlen személy Kaposváron az Ady Endre utca irányából az Anna utca felé közlekedett kerékpárjával. Haladása során a 60-70 év körüli őszes hajú férfi a Kossuth téren elsodorta a nagyapja kezét fogó kisgyermeket. A kislány elesett és megsérült. A biciklis megállt, a nagyszülővel beszélt, majd a helyszínről adatai megadása nélkül tovább hajtott.

A rendőrség kéri a kerékpárral közlekedő férfi, valamint mindazok jelentkezését, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06/82/502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezeket olvasta már?