Négy nő és egy férfi verekedett össze a Donnerben

2014. 06. 13., péntek, 11:46

Kaposváron, a Bartók Béla utcában 2014. június 12-én 17 óra 50 perc körüli időben több személy hangosan szitkozódott, majd kölcsönösen bántalmazták egymást a Bartók Béla utcában. Megbotránkozást és riadalmat keltettek az arra járókban.

A helyszínen kiderült, hogy a verekedésben négy nő és egy férfi vett részt, közülük két nő – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Az egyenruhások a 40 éves B. Sándor Mihályné, az 56 éves S. Gyöngyi, a 32 éves H. Andrásné, a 24 éves S. Kitti, valamint az 54 éves H. György kaposvári lakosokat elfogták, és a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók B. Sándor Mihálynét, garázdaság vétség, S. Gyöngyit garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség, H. Andrásnét és S. Kittit garázdaság bűntett, valamint H. Györgyöt garázdaság bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. H. Andrásné szabadlábon védekezik, míg a négy másik terheltet a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.  

Ezeket olvasta már?