verekedés Ököllel ütötte az arcát áldozatának

2014. 05. 10., szombat, 09:05

A tegnapi nap a verekedésekről szólt, legalábbis a rendőrségnek két esetben is be kellett avatkozni. Egy 22 éves karádi férfit állítottak elő, aki egy iskola sportcsarnokánál bántalmazott egy kaposvári lakost, valamint egy kocsmában verekedő férfit.

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. május 9-én súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy karádi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 22 éves férfi 2014. május 9-én egy helyi oktatási intézmény sportcsarnokánál bántalmazott egy kaposvári lakost, ököllel arcon ütötte, amely ütés következtében a sértett - az elsődleges orvosi vélemény alapján - 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörés sérülést szenvedett. B. Márkot a rendőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság szintén eljárást indított 2014. május 9-én garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 38 éves férfi 2014. május 9-én 20 óra körüli időben, egy kaposvári kocsmában előzetes szóváltást követően összeverekedett egy szintén helyi lakossal, az épületben, majd annak teraszán dulakodtak egymással. Kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásuk alkalmas volt arra, hogy a kocsmában tartózkodó személyekben riadalmat, megbotránkoztatást keltsenek. A rendőrök Sz. Zoltánt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki.