2014. 02. 26., szerda, 09:09
A kaposvári rendőrök kedden szolgálatuk teljesítése során 19 óra 38 perckor megjelentek egy kaposvári áruházban, mivel onnan bejelentés érkezett, hogy egy fiatal fiú lopott az áruházból.
A helyszínre érkező egyenruhásoknak az áruház biztonsági őre elmondta, hogy egy fiatalember gumicukrot tett papírzacskóba, majd a terméket a ruházatába rejtette, és ezt követően a termék kifizetése nélkül a vevőszolgálati pultnál távozott az áruházból. Ezt követően kísérték be vásárlói ellenőrzésre, ahol a ruházatából előkerült az eltulajdonított termék. A rendőröknek a 15 éves fiú elismerte tettét, továbbá ellenőrzése során kiderült, hogy a Fonyódi Rendőrkapitányság körözést bocsátott ki eltűnése miatt.
A fiatalkorú fiút elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozóknak elmondta, hogy februárban több alkalommal, különböző kaposvári áruházakból rágógumikat tulajdonított el. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, majd kihallgatását követően átadták a közeli intézet nevelőjének.