Visszaeső bolti tolvajokat fogtak

2014. 02. 25., kedd, 09:15

A kaposvári rendőrök két bolti-tolvajt is elfogtak, akik nem először estek kísértésbe. Alkoholt és illatszert próbáltak ellopni egy áruházból, de lebuktak. A kihallgatás során elismerték, hogy az előző napokban is szereztek be ugyanilyen módon árut.

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. február 24-én lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két helyi férfi ellen is, akik bár különböző helyen és időben, de hasonlóképpen követtek el bűncselekményeket.

Az első esetben egy 18 éves fiatalember hétfőn 8 óra 15 perc körüli időben egy kaposvári áruházban a táskájába elrejtett három üveg alkoholos italt, majd az áruházból fizetés nélkül távozott volna, azonban vásárlói ellenőrzésre szólították fel, ahol kiderült lopási szándéka. A helyszínre érkező rendőröknek már ismerős volt a tetten ért fiatalember. A rendelkezésre álló adatok alapján B. András február 4-én, illetve február 15-én egy másik helyi áruházban hasonló jellegű cselekményt követett el. Az egyenruhások B. Andrást elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett, bíróság elé állítási javaslattal – gyanúsítottként hallgatták ki.

A második esetben hétfőn 11 óra 55 perc körüli időben egy másik helyi áruházban egy 22 éves férfi egy illatszerről távolította el az etikettet, majd a kabátjába rejtette. Az árházból szintén fizetés nélkül próbált meg távozni, azonban őt is tetten érte a biztonsági őr. A rendőrök M. Andrást elfogták és előállították a Kaposvári rendőrkapitányságra, ahol- szabadlábon hagyása mellett, bíróság elé állítási javaslattal – gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi, kihallgatása során elmondta, hogy február 22-én ugyanabból az áruházból, szintén egy illatszert lopott.

Ezeket olvasta már?