Kukákat borogatott és ütötte a buszt a garázda nő

2014. 01. 14., kedd, 09:21

Kukákat húzott az úttestre és kiborította a bennük lévő szemetet, ezzel megállította a helyijáratost, majd ütni kezdte a buszt hétfő éjszaka a városban egy kaposvári nő. Az utasok is kiborultak, a rendőrök pedig előállították a hölgyet.

Kaposvár belterületén hétfő éjszaka 21 óra 40 perc körüli időben egy helyi nő a házak elé kihelyezett szemetes kukákat az úttestre vonszolta, majd azok tartalmát kiborította, közben hangosan szitkozódott.

Az utcában közlekedő helyijáratos buszt ezzel megállásra kényszerítette, majd a már álló járművet ütni kezdte, közben tovább ordítozott. Viselkedésével a nő a jelenlévőkben megbotránkozást, riadalmat keltett.

A kaposvári G. Máriát a helyszínre érkező egyenruhások elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.