azonosították 23 éves nőt gyanúsítanak az emberöléssel

2013. 11. 15., péntek, 12:07

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy nap alatt azonosították a nagybajomi emberölés gyanúsítottját. Amint arról beszámoltunk, szerdán nagybajomi otthonában bántalmazás áldozata lett egy fiatal nő, aki a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség haladéktalanul, jelentős erők bevonásával megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkihallgatásokat. Az eljárás során a nyomozók látókörébe került egy 23 éves helyi nő, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága a nő ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. M.K-t gyanúsítottként hallgatták ki és - őrizetbe vétele mellett -  kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Ezeket olvasta már?