hatosfogat Rendőrkézen a betörők

2013. 08. 17., szombat, 10:59

Hat személy próbálta meg kirámolni egy kaposfüredi cég telephelyét csütörtök délelőtt. A hatosfogatból öt betörőt a helyszínen elfogtak, később a hatodik társuk is rendőrkézre került. Lopás gyanújával hallgatták ki őket.

A helyszínre érkező rendőrök azt tapasztalták, hogy egy épületből többen vastárgyakat pakolnak ki. A férfiak a járőrkocsit meglátva futásnak eredtek, azonban az egyenruhások öt személyt -két kaposvári és egy csökölyi lakost, valamint két fiatalkorút - még a helyszínen elfogtak és előállították őket a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A hatodik személy, egy zselickisfaludit férfi kereket oldott, ám később őt is elfogták és előállították. 

A nyomozók a 45 éves O. Jánost, a 37 éves B. Józsefet, a 36 éves B. Józsefet, a két fiatalkorú férfit, illetve a 18 éves B. Jánost – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.