2013. 07. 07., vasárnap, 12:54
A megye hivatásos-, önkormányzati- és önkéntes tűzoltó egységei összesen öt alkalommal vonultak a viharos szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és villámcsapások által okozott káresetekhez szombaton és vasárnap hajnalban.
Vasárnap hajnalban negyed egykor Hács településre riasztották a marcali tűzoltókat, ahol vízelvezető rendszer nem bírta elvezetni a domboldalról lezúduló nagy mennyiségű csapadékvizet. A víz egy ingatlan területére is betört egy kereszteződésben, veszélyeztette az ott lévő családi házat és a mellette álló melléképületet. A kiérkező tűzoltó egység a lakosság segítségével a lezúduló vizet kéziszerszámokkal elvezette az ingatlan mellett, így az épületeket sikerült megvédeni.
A további felderítéskor kiderült, hogy egy szórt köves utat mintegy 100 méteres szakaszon elmosott, valamint a Petőfi utca aszfaltozott útburkolatát körülbelül 20 négyzetméteren kimosta a víz. A tűzoltó egység a helyszínre érkező polgármesterrel végigjárta az érintett ingatlanokat, és megállapították, hogy azokban jelentős kár nem keletkezett, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Negyed kettőkor a kaposvári tűzoltókat riasztották, akik Zimány külterületére vonultak egy állattartó telepre, ahol egy körülbelül 400 körbálából álló kazal kapott lángra vélelmezetten villámcsapás miatt. A tűzoltók három gépjárművel vonultak a helyszínre, kiérkezésükkor kéziszerszámokkal és négy vízsugárral azonnal megkezdték a tűz oltását. Az egységek munkáját segítette két erőgép is, amelyekkel a tűz által károsodott bálákat rakták szét az izzó gócpontok eloltásához. A tűz oltásán és az utómunkálatokon csaknem nyolc órán keresztül dolgoztak a tűzoltók, munkájuk révén mintegy 40 bálát sikerült megmenteni - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelmi szóvivő, Gaál Attila.