2013. 03. 11., hétfő, 10:36
A Republic szívbetegségben szenvedő énekese három hétig volt kómában, hétfőn hajnalban halt meg. Cipő utoljára októberben járt Kaposváron, akkor lapunk mutatta be a Republic ünnepi koncertjét. Az akkori este szerkesztett videójával búcsúzunk.
A népszerű énekes több mint három héten át feküdt kómában, miután február közepén egy roham után kórházba került. Temetéséről később intézkednek.
"Cipő egy furcsa magasba költözött" - fogalmazott Abella Miklós, a Republic menedzsere az MTI-nek, utalva a Cipő által írt Furcsa magasban című dalra. Mint mondta, a szomorú tényekhez egyelőre nem kívánnak semmit hozzátenni, ugyanakkor hamarosan közleményt fognak kiadni.
A Republic egyik felfedezője Nagy Feró volt: az akkor ismeretlen Cipőék 1990 nyarán lehetőséget kaptak arra, hogy a Beatrice előtt fellépjenek.
"A Republic akkor egy teljesen új formáció volt, néhány hónappal korábban alakult, és az akkori menedzserünk szólt, hogy fellépnének a koncertünkön mint előzenekar. Mindig is szerettem segíteni a fiatal bandákat, erről szólt annak idején a Garázs című rádióműsorom is. Pontosan nem emlékszem, de Nyíregyházán vagy Debrecenben játszott először velünk a Republic, és amikor megnéztem őket, rögtön azt gondoltam, hogy nagyon jópofa, amit csinálnak" - idézte fel Nagy Feró az MTI-nek.
Kitért arra, hogy a Republic által képviselt világ bizonyos tekintetben folytatása volt a punkos ős-Bikini fanyar, cinikus, szókimondó szövegeinek, szokatlan zenéjének. "Cipő egyszerűen, de fülbemászóan tudta megfogalmazni gondolatait, ami könnyen befészkelte magát az emberek szívébe. Egyfajta világmegváltási szándékot is mindig kiéreztem nagyon jól megfogalmazott szövegeiből".
Nagy Feró elmondta, hogy általában évente egyszer találkoztak, Cipő telefonon felhívta, és utána leültek egy nagyot beszélgetni.
"Egyeztettük filozófiánkat, az élet nagy dolgait, és bár gondolkodásban ő baloldali volt, én pedig nem, nem vitatkoztunk, hanem egyetértettünk abban, hogy ez a világ így nem működik körülöttünk" - jegyezte meg az énekes. Azt mondta, soha nem volt szó arról, hogy közösen írnak dalt, de ezt ma már sajnálja.
A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Neked könnyű lehet, Repül a bálna, Ha itt lennél velem, A 67-es út, Kék és Narancssárga vagy Szállj el kismadár. A Republic számos szakmai díjat kapott, minden lemeze - legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! - magas példányszámban kelt el.
Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak, mindkettejük legutóbbi stúdióalbumán is volt Cipő-szerzemény. Koncz Zsuzsa 37 című anyaga (ami 2010-ben jelent meg) például az általa írt Üzenet az égből című dallal indul, Halász Judit Apa figyel rám című lemezére (2011) pedig Tóth Kriszta és Szabó T. Anna egy-egy versét zenésítette meg.
Bódi László Cipő 1965 - 2013 |
"Nagy esők jönnek és elindulok, elmegyek innen messze. Értetlenül állunk a 67-es út mellett. Nem akarjuk elhinni, ami történt. Valami elmúlt, valaki elment. Itt maradtunk, az árokparton ülve, az emlékeinkkel. Dalokkal, koncertekkel, képekkel, találkozásokkal. Sokat jelentett nekünk. Nekem is, másoknak is. Ott volt akkor, amikor fiatalok voltunk, amikor felnőttként az utunkat kerestük, és amikor megállapodtunk. |
Springmann Andrea |
Cipő utoljára októberben járt a Republic-kal Kaposváron, akkor lapunk mutatta be az együttes ünnepi koncertjét. Az akkori este szerkesztett videójával búcsúzunk. Isten veled, Cipő!
És a koncertet beharangozó sajtótájékoztató: