2013. 01. 20., vasárnap, 13:41
Virágzik a barát- és barátnőbérlés Kínában. A fiatalok ugyanis szégyellnek pár nélkül hazalátogatni a családi ünnepekre és ilyenkor bérbarátot vagy bérbarátnőt vetnek be. A lehetőséggel főként a nők élnek.
Kínában a legnagyobb családi eseménynek számító tavaszi fesztivál és kínai holdújév idejére többnyire a szülőhelyüktől távol élők is hazamennek, s egy hétig szeretteikkel maradnak. Sok fiatal számára pedig óriási nyomást és stresszt jelent az ünnep, különösképpen, ha 20-as éveik végén, 30-as éveik elején pár nélkül mennek haza. A probléma megoldásának egyik módja a bérbarát, bérbarátnő bevetése, amelyre az internet korában könnyen nyílik lehetőség.
A szolgáltatás ugyanakkor nem olcsó, ha azt vesszük, hogy a családlátogatás egy hétig is eltarthat. A szállás és az utazás költségein felül ugyanis az alapdíj 600-3 000 jüan (1 jüan=35 forint) közötti összegbe kerül naponta. A közös programokért ezen felül kell még fizetni: a közös vásárolgatás vagy mozilátogatás átszámítva óráként 1050 forint, a vacsora pedig 1750 forint.
Az üzlet az elmúlt években kezdett igazán virágozni, a partner bérlése céljából ráadásul azóta ügynökségek is létrejöttek, amelyek a megadott paraméterek figyelembe vételével keresik ki a legalkalmasabb ajánlatot a hirdetések közül, nagyjából 1 500 jüanos (52.500 forint) díjért.
A szolgáltatást egyre több nő veszi igénybe, akiket 27 éves kor felett gyakran bélyegeznek "hátrahagyott nőnek" is. Sok esetben ez a megjelölés egyetemet végzett, jó körülmények közt hölgyeket jelent, akik nem könnyen és nem szívesen adják fel szabadságukat. "Hátrahagyott férfiakból" is egyre több van. Az ő esetükben a leggyakoribb panasz az, hogy munkájuk nem hagy időt a párkeresésre.